A magyarországi filmbemutatás, forgalmazás és alkalmi filmkészítés, de még nem rendszeres filmgyártás története 1896-ban veszi kezdetét. A magyar-osztrák kiegyezést követő, s a hosszú békekort kihasználó gazdasági fellendülés az 1896-os millenniumi ünnepségektől további lökést kap, mely elősegíti az új találmány, az "élő fotográfia" megismerését és elterjedését.

A Lumiere-cég 1896 május 10-től rendszeres vetítéseket kezd a Royal Szálló kávéházában. Naponta több előadást tartanak 50 krajcáros belépődíjjal. 1896-ban a budapesti mulatókban és kávéházakban terjed a kinematográfia, 1897-ben már vidéken is. A vetített kép kezdetben elsődlegesen a nagyvilág szenzációinak olcsó konzervjét jelenti: egzotikus tájakat, nevezetes eseményeket, tréfás jeleneteket és híres szépségeket bemutató képek láthatók a kávéházi műsorokban. A század első évtizedében önállósul a magyar moziszakma, a mozgókép más szórakozóhelyek egyik attrakciójából a szórakozóhely új, önálló típusává válik.

Az első Magyarországon készült filmfelvételek is a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódnak. Lumiere operatőrjei lefényképezték a díszfelvonulást, Sziklai Zsigmond pedig, az első magyar mozgófényképészként, felvételt készített a királyról. Sziklai kamerája - a freudi elvétés parádés példájaként - levágta a király fejét.

1900-ban az Uránia Tudományos Egyesület létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat, melyben az ismeretterjesztő előadásokat vetített képekkel illusztrálták. Itt készült 1901-ben az első magyar film A tánc címmel, Zitkovszky Béla rendezésében, Pekár Gyula, a neves író és politikus táncról szóló előadásának illusztrációjaként. A film, melyet az Uránia tetőteraszán, a színházi élet sztárjainak közreműködésével forgattak, 24 táncot bemutató rövid részletből, un. kinematogrammból állt. A nagy érdeklődéssel fogadott vetített képes előadást több mint százszor megismételték. Az Urániában tovább folytatódott az alkalmi filmkészítő tevékenység, Zitkovszky, A tánc sikerén felbuzdulva, más előadások szemléltetésére is forgatott filmeket.

A filmbemutatás első tíz évének eredménye Magyarország 270 állandó mozija, köztük néhány nagy befogadó-képességű mozipalota (például a Royal Apollo). A filmbemutatás rendszerének kiépülése alapján, az évtized végén, napirendre kerül a filmforgalmazás megszervezése. Az első kölcsönző cég Ungerleider Mór 1908-ban alapított Projectograph vállalata.

Minthogy az Osztrák-magyar Monarchia immobilitása nem tette lehetővé a filmipar amerikai típusú felfuttatásához szükséges tőkekoncentrációt, előbb mozinéző nemzetként léptünk be a filmkultúra történetébe. A kölcsönzésből nő ki a filmgyártás, a filmkereskedelemből az alkotás. Ungerleider Mór Projectograph vállalata 1908-tól folytatott rendszeres filmgyártást, dokumentáris képeket és rekonstruált híradókat kínálva (Vasúti szerencsétlenség Budapesten, Kacsavadászat a Velencei-tavon, Az újpesti bankrablás).

A filmgyártás fellendülése további lépést feltételezett, a mozgóképi attrakció találkozását a narratív mitológiákkal. Zsánerképekből, rekonstruált híradókból és "humoros felvételekből" fejlődött ki a dramatikus játékfilm.

A tízes évek elején, mindenekelőtt Asta Nielsen filmjeinek hatására, új presztízsre tett szert a mozi. Az irodalom, a képzőművészet és a színház elitje lelkesen pártolta az új kifejezési formát. A Nyugat című folyóirat köré tömörülő írók, akik a korabeli magyar irodalomban uralkodó romantikus és anekdotikus irányzatokkal szemben a XX. századi modern európai irodalomhoz való felzárkózást támogatták, ugyanolyan lelkes mozilátogatók, mint Apollinaire és a szürrealisták. Karinthy Frigyes - a magyar Borges - a tízes években Korda Sándor dramaturgja.

Magyarországon a film nem kizárólag a masscult (tömegkultúra), kezdetben sokkal inkább a midcult (a tömegkultúra emelkedettebb, művészi igénnyel készült változata) formájaként hódít, a kávéházi kultúra részeként. A filmszakma a "kultúrfilm" eszméjét írja zászlajára, a film nevelési, tájékoztatási, népművelési jelentőségét hangsúlyozzák. A játékfilmtől a kor moralistái és kultúrkritikusai szívesen távol tartanák az ifjúságot. Az amerikai filmeket közönségesnek, laposnak, Asta Nielsen filmjeit frivolnak érzik.

Első játékfilmjeink sem alkalmasak a kételyek eloszlatására. Az első művészi ambíciójú vállalkozás, a Vígszínház melléküzemágaként 1911-ben alapított Hunnia filmvállalat, a szakmai dilettantizmus és a külföldi filmek hazai konkurenseit nem jó szemmel néző forgalmazói maffia áldozata lett.

A magyar filmgyártás kialakulásának korai szakaszában felvirágzik egy hibrid műfaj: a kinemaszkeccs. A film elterjedésével a színházi előadások színesítésére gyakran használtak filmfelvételeket. Ennek megfordítása volt a kinemaszkeccs, amelyben a vetítést szakították félbe, s a film szereplői eleven valóságukban léptek a közönség elé. A film és színház kombinációjából született műfaj több jelentős alkotót megihletett. Molnár Ferenc két szkeccset is írt: Gazdag ember kabátja, Aranyásó. A műfaj legjelesebb művelőjét, Karinthy Frigyest a Színházi Élet című lapban tréfásan "magyar Szkeccspir"-nek nevezik.

Ungerleider Mór szakmai folyóiratot is alapított, az 1908-tól megjelent Mozgófénykép Híradót, melyben a kor jelentős írói, színházi rendezői, tudósai írnak a filmről. A 18 éves Korda Sándor, az első magyar filmkritikus, úttörő filmelméleti cikkek sorát publikálja. Az irodalmat utánzó filmmel szemben a mozgás és vizualitás jelentőségét hangsúlyozza. A film alkotójának a rendezőt tekinti. A néhány hónapos dániai útjáról hazatérő Kertész Mihály a Mozgófénykép Híradó hasábjain számol be a nagy presztízsű dán filmgyártásról. Későbbi cikkeiben saját filmrendezési tapasztalatai kapnak nyilvánosságot, kiemeli a filmrendezés profizmusát: "kifejezetten szakszerűséget és hosszas gyakorlatot igényel."

A film élelmes és tehetséges embereket vonzott, akik felmérték gazdasági és kulturális lehetőségeit, ráébredtek anyagi és szellemi hatalmára, figyelemmel kísérték a világfilm eredményeit s kreatívan bekapcsolódtak a film és mozi önfelfedezési folyamatába. Korda és Kertész Mihály viszonya a Mozgófénykép Híradóhoz arra emlékeztet, ahogy Truffaut vagy Godard nagy rendezővé nőtte ki magát a Cahiers du Cinéma köréből.
 

A Mozgófénykép Híradó hasábjain megnyilatkozó íróknak, esztétáknak, olyan sejtéseik voltak a film művészi lehetőségeiről, melyeket a kibontakozó magyar filmipar a következő években nem váltott be. A világfilm fejlődése is csak a hatvanas években igazolta teljességében a kezdeti nagy bizalmat és lelkesedést. Somlyó Zoltán költő 1912-ben a Mozgófénykép Híradó számára írt cikksorozatából összeáll a film kezdeti éveinek műfaji poétikája. Az első valóban szakesztétikai jellegű, rendszerezett filmelméleti gondolatvilágot Török Jenő cikkei képviselik Korda 1915-ben alapított lapjában, a Mozihétben. Már a tízes években megjelentek elméleti igényű filmszakkönyvek: Keleti Adolf: A mozgószínház, mint a népművelés eszköze (1913), Beck Szilárd: A mozgófénykép (1913), Körmendy Ékes Lajos: A mozi (1915).

1912 október 14-én mutatták be Kertész Mihály Ma és holnap című filmjét, az első teljes műsort kitöltő magyar játékfilmet. Megindult a rendszeres filmgyártás. Egymás után alakultak meg a filmgyártó cégek (1912-ben az Uher, 1914-ben a Kinoriport, 1916-ban a Star, 1917-ben az Astra stb.), fellendült a forgalmazás, dolgozni kezdett a magyar filmkészítők első generációja, akik közül sokan néhány év múlva a nemzetközi filmvilág kiemelkedő szereplőivé nőtték ki magukat.

A tízes évek közepén közel két tucat magyar filmműhely működött, s a fővárosi mellett jelentékeny filmgyártás folyt Janovics Jenő irányításával, Kolozsváron. A kolozsvári filmgyártás, a budapesti film nagy alternatívája volt. A kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója új mértéket állított. Janovics rájött, hogy nem az amerikai film utánzása, hanem a lokálkolorit és a saját témák segítségével lehet meghódítani a világpiacot.
 

A kolozsváriak első filmje a Sárga csikó, Csepreghy Ferenc sikeres népszínművének filmváltozata, melyet 1913-ban készítettek, a Pathé cég közreműködésével, Félix Vanyl rendezésében. Ez volt az első magyar film, amely világsikert aratott. Külföldön a Vak ember titka címen forgalmazták. Százharminchét kópiát adtak el belőle a világon, még Japánban is bemutatták. Kolozsvárott készült 1914-ben az első nagy presztízsfilm, Katona József Bánk Bán című nemzeti tragédiájának filmváltozata, Kertész Mihály rendezésében, Jászai Marival, a legnagyobb magyar tragikával a főszerepben.

Janovics műhelyében kezdett rendezni Korda Sándor is. 1916 decemberében mutatták be Mesék az írógépről című filmjét, mely a magyar polgári filmkomédia legnépszerűbb változatát, a szerelmi karrierfilm műfaját alapozta meg, Gaál Béla A meseautó című korszakalkotó filmjének prototípusaként.

1916-ban a budapesti Uher filmgyárban készül az első "filmkolosszus" (háromezer méteres film), Jókai Mór Mire megvénülünk című romantikus regényéből, melyet legtekintélyesebb színházi rendezőnk, Hevesi Sándor művészeti irányításával Uher Ödön rendezett. A korabeli kritikák alapján kiemelkedőnek tűnik Illés Jenő János vitéze (1916), tömegjeleneteivel, külföldi színhelyeivel, trükkfelvételeivel és sztárjaival.

A Kolozsvárról Budapestre visszatérő Korda 1917-ben megalapította a Corvin filmgyárat, megszervezte a szigorú minőségi kritériumokkal és magas fokú profizmussal jellemezhető amerikai stílusú futószalag gyártást. Sir Alexander Korda Magyarországon készült filmjei közül a magyar romantika legszebb regénye, Az aranyember (1918) filmváltozata maradt fenn. E művet, Jókai Mór regényét, még kétszer megfilmesítették, 1936-ban Gaál Béla, a nagy komédia rendező, 1962-ben Gertler Viktor, aki a szocializmus idején vitte tovább a polgári komédia és melodráma tradícióit, mindazonáltal Korda változata mind a mai napig legelevenebb és leghangulatosabb.

Az I. világháború idején megszűnt az amerikai, francia és olasz filmek behozatala, ami a magyar filmgyártás példátlanul gyors fellendüléséhez vezetett. Magyarország 1917-18-ban közvetlenül Dánia, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország után következett a filmgyártó nagyhatalmak sorában. 1918-ban egy év alatt több mint száz magyar játékfilm került a hazai és külföldi nézők elé. Kialakul a magyar sztárrendszer, élén Várkonyi Mihály és Berky Lili.

A magyar némafilm összefonódott az egyetemes filmkultúrával. Rendezőink gyakran megfordultak külföldön. Illés Jenő például többet dolgozott Berlinben, mint Budapesten. Külföldi rendezők rendszeresen bekapcsolódtak a magyar filmgyártásba, hogy csak néhány nevet említsünk: Cornelius Hintner tizenkét, Joseph Stein hat, Carl Wilhelm öt, Emil Justitz négy, Felix Vanyl három, Willy Karfiol két filmet rendezett Budapesten.

A magyar film kezdettől fogva produkált világsztárokat. Nemzetközi karriert csinált Sacy von Blondel, Bánky Vilma, Putty Lia (Lya de Putti) és Nagy Kató (Käthe von Nagy). A Sárga csikóban indul Várkonyi Mihály (Victor Varconi) karrierje. Lugosi Béla (a későbbi Hollywood-Drakula), korábban a Nemzeti Színház Hamletje, a szépfiú-szerepeket játszó Várkonyi démonikusabb alternatívájaként aratott sikert.

A kor két kimagasló rendező egyénisége csakhamar a világ filmművészetének nagy formálójává emelkedett: Michael Curtiz és Sir Alexander Korda. Kertész Mihály mindinkább a populáris film nagy műfajait részesítette előnyben, de kitérőként, a művészfilmmel, sőt, az első magyar proletárdiktatúra idején a politikai propagandafilmmel is próbálkozott. Korda "igényes" vagy "irodalmi" filmeket akart készíteni, amelyek megnyerik a középosztályt. A masscult-rendező Kertész az amerikai filmgyártásban talált magára, a midcult-rendező Korda az európai sikerfilm klasszikusa lett, a mai félkommersz előzményeié.

Az álomgyári termékek mellett nagy szerepet játszik az "irodalmi film". A magyar némafilm mind a világirodalommal, mind a kor magyar irodalmával szélesebb felületen érintkezik, mint a hangosfilm. A kialakulóban lévő új művészet presztizsét növelte, ha az irodalom már elismert értékeihez fordult. A határozott művészi ambícióval készült midcult-filmek főként a XIX. századi magyar irodalom már klasszikusnak számító alkotásaiból (Vörösmarty, Arany, Jókai, Eötvös, Mikszáth) és a kor jelentős íróinak műveiből készültek (Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, Pekár Gyula stb.). Nem ritkák a világirodalom klasszikusain alapuló presztízsfilmek (Andersen, Balzac, Victor Hugo, Emil Zola, Tolsztoj, Csehov, Gorkij, stb.)

A nagyközönség meghódítására törekvő masscult-filmek gyakran külföldi bestseller-szerzők művein alapulnak (Elinor Glyn, Gaston Leroux, Georges Ohnet stb.). Legkevésbé a formanyelvi kísérletek vonzzák filmeseinket. A közönséget zavarta minden olyan műfogás, amely túlment az elvárt, kedvelt mesefordulatok és a népszerű színészarcok minden esztétizáló közvetítéstől mentes feltálalásán.

A filmgyártással párhuzamosan felvirágzott a filmszaksajtó, rendszeressé vált a filmkritika. A némafilm korszakban, hosszabb-rövidebb ideig, 45 filmszaklap működött.

A tízes évek terjeszkedése extenzív, a fejlődés nem a művészi experimentálás, s nem a markáns stiláris differenciálódás irányába mutat. Egy virágkor első szakaszában vagyunk, a mennyiség előbb-utóbb bizonyára minőséghez vezetne, de ez, a háborús vereség, az ország területének hatalmas arányú csökkenése és a filmgyártás összeomlása után már nem következhet be. A második szakasz elmarad.

A világháborút követően, az első magyar proletárdiktatúra idején, a szovjet-orosz kormányt megelőzve államosították a magyar filmgyártást. Ambiciózus tervek születtek, a valóságos eredmény azonban nem több, mint a forgatás alatt álló "polgári" filmek befejezése, s néhány politikai propagandafilm (Jön az öcsém - Kertész Mihály, Tegnap - Lázár Lajos). Az aktív politikai szerepet vállaló baloldali filmesek a proletárdiktatúra leverése után emigrációba kényszerültek.

Ausztria jobban válságmenedzselte az összeomlást. A magyar film a proletárdiktatúrát követő Horthy-korszakban sem talált Kolowrat grófhoz hasonló nagy szervező, vezető egyéniséget. Magyarország a defenzíva, a szellemi elbizonytalanodás éveit éli. Az "Úri Magyarország" restaurációja és a modernizáció vágya között őrlődő középosztályt az előbbi felé taszította, hogy a vesztes országgal szemben Európa büntető hatalomként lépett fel, ami nehezítette a szellemi integrációs folyamatokat. A hanyatlás a húszas években olyan meredek, mint a tízes években a fejlődés.

A tízes évek felpörgő fejlődése nem érte el az igazi eredményeket, pontosabban az eredmények a magyar film összeomlása után máshol, Bécsben, Berlinben és Hollywoodban jelentkeztek. Első állomásként Bécsben tűnt fel Korda, Kertész, Lucy Doraine, Corda Mária, Bíró Lajos, Várkonyi Mihály, Vajda László, Lukács Pál (Paul Lukas).

Később az UFA foglalkoztatta Korda Sándort, Corda Máriát, Korda Zoltánt, Várkonyi Mihályt. Feltűnt itt Lucy Doraine, Putty Lia, Balogh Béla, Sacy von Blondel és sokan mások. A Berlinnel versengő müncheni filmgyártásban is szerepet játszottak a magyarok: Lóth Ila, Bolváry Géza, Bánky Vilma. Balázs Béla: A látható ember (Der sichtbare Mensch) című könyve Bécsben jelent meg 1924-ben.

Filmkultúránk nem érte meg a némafilm művészi korszakát. A húszas éveknek a hatvanas évekhez hasonló virágkora teljes egészében kimaradt, s ez arra ítélte a harmincas és negyvenes évek újra felvirágzó magyar filmjét, hogy a tízes évek tömegfilm kultúráját folytassa.

1919-ben megnyíltak a négy évig elzárt határok az amerikai, francia, olasz és dán filmek előtt, és ezek dömpingje fokozatosan elsorvasztotta a magyar filmgyártást. A virágzó filmipar alkalmi üzleti vállalkozásokra hullott szét. Évről évre romlott a helyzet, csődbe kerültek, megszűntek a nagy stúdiók (Astra 1921-ben, Uher 1922-ben, Corvin 1926-ban, Star 1929-ben), csökkent a produkciók száma. 1922-ben négy, 1925-ben két, 1928-ban egy magyar játékfilm készült.

De még a hanyatlás időszakában is megjelenik néhány jelentős név. Gaál Béla célja az amerikai stílusú sikerfilm, Fejős Pálé a francia mintájú művészfilm. Mindketten 1920-tól rendeznek. Gaál Béla nevéhez kapcsolódik az elkövetkező két évtizedben a screwball comedy (szerelmi bohózat), a filmgyártásba 1924-től bekapcsolódó Zilahy Lajoséhoz a melodráma és a magyar film noir felvirágzása.

A zenés vígjátékok és filmoperettek későbbi mestere Bolváry Géza (Geza von Bolváry) szintén 1920-ban kezdi rendezői pályafutását. Bolváry és Fejős 1923-ban elhagyja az országot, Bolváryt kedvező német szerződések vonzzák, Fejős Amerikába megy. 1927-ben a hollywoodi sablonokkal szakítani próbáló, kis költségvetésű, de annál eredetibb film, Az utolsó pillanat (The Last Moment) kritikai sikerével indul a Murnau vetélytársának tartott kísérletező művész nemzetközi karrierje. Gaál Béla Budapesten marad, 1926-ig öt filmet rendez, majd a hangosfilm felvirágzásáig a színházi életben tevékenykedik.

A tízes években a szenzációkat produkáló nagy rendezőegyéniségek (Kertész és Korda) mögött megjelent a folyamatos tömegprodukciót biztosító megbízható kismesterek csapata, ők azok, akik a húszas évek válságos éveiben is Magyarországon maradnak, s ameddig lehet, biztosítják a filmgyártás folyamatosságát.

Deésy Alfréd, a kultúripari tömegcikktermelés jó érzékű, könnyed mestere szívesen vállalkozott irodalmi művek megfilmesítésére, melyeket mindig stabil üzleti haszonnal lehetett forgalmazni (Az élet királya (Dorian Gray) 1917, Aphrodité 1918, Mackó úr kalandjai 1920).

Az igényesebb Balogh Bélát a korabeli kritika tiszta mesevezetéséért, figuráinak jó megformálásáért, humanista szemléletéért dicsérte. Filmjeit jó szándékú, naiv társadalombírálat és ma már talán túlzottnak tűnő szentimentalizmus jellemzi (Hegyek alján 1920, A megfagyott gyermek 1921).

Az 1918-ban induló Lajthay Károly nevéhez a Drakula első filmváltozata fűződik (Drakula halála 1921).
 

Mátyás király és Drakula szövevényes története Európa-szerte nagy feltűnést keltett. 1485-től a XVI.század közepéig Németországban számos kiadásban jelent meg a havasalföldi vajda kegyetlenkedéseinek, és Budán, Mátyás börtönében elszenvedett fogságának története. Ezek sorában az eddigi ismeretek szerinti legkorábbi kiadást, az 1485 táján Lübeckben nyomtatott füzetet Széchényi Ferenc jóvoltából az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A közép-alnémet dialektusban írott mű utolsó lapja arról is tudósít, hogy miután Drakula megkeresztelkedett és bűnbánatot tartott, 1476-ban Mátyás visszahelyezte őt Havasalföld trónjára. A füzetben egy pompás Drakula fametszet is található, a XV. századi könyvillusztráció remeke.

Mindezzel a rémhistória magyar vonatkozásai nem merültek ki. A XX. század elején, az első világháború rémképeinek szorongatásában a közönséget lázasan foglalkoztatták a misztikus, fantasztikus filmalkotások és a XVIII-XIX. században népszerű irodalmi zsáner, a horror számtalan feldolgozásban elevenedett meg a filmvásznakon.

A mozikban telt házakkal játszották a Dr. Jekyll és Mister Hyde, a Frankenstein, a Gólem és hasonló témájú filmeket. 1921-ben a magyar Lajthay Károly Drakula halála címmel, Paul Askenas főszereplésével készítette az első vámpír adaptációt, tehát a kor horror éhségét csillapító magyar készítésű Drakula egy évvel Friedrich Wilhelm Murnau Nosferatuja előtt már készen volt. A források szerint Lajthay valószínűleg már 1920-ban megírta a Drakula halála forgatókönyvét. Nemcsak Bram Stoker 1897-es regényéből merített, amelyben egyébként egy mondat erejéig Budapest is szerepel, hanem Pánczél Lajos író Drakula halála című fantasztikus filmregényéből is.

A külső felvételeket Bécs mellett, Wachau, Steinhof és Melk községek környékén, a belső felvételeket a Corvin filmgyár városligeti műtermében készítették. „Sokkal jobban fölszerelt, mint bármelyik wieni műterem” – állította utóbbiról Lajthay. A filmtörténeti kuriózum valószínűleg a második világháborúban veszett el örökre.

A film városligeti díszletei

 
A filmszínész utánpótlás kezdetben a színiiskolákból került ki. A húszas évek elején Bolváry Géza és Gaál Béla létrehozták az első filmiskolákat, a leendő filmszínészek számára tankönyveket írtak (Gaál Béla: Filmelmélet, Bolváry Géza: Filmszínész).

A játékfilmgyártás válsága idején komoly szerephez jutott a kormányzat által támogatott ismeretterjesztőfilm-gyártás. 1924-ben állami támogatással indult (1989-ig folyt) a rendszeres híradófilm-gyártás.

A mozik száma tovább nő, a filmkereskedelem prosperál, az amerikai film egyeduralma nem következik be, a jelentős európai filmgyártók mindegyike jelen van a húszas évek moziműsorában. A színházi emberek, írók, vezető értelmiségiek továbbra is érdeklődnek a film iránt. Csak a harmincas évek második felének fehértelefonos komédiái szállítják le a film presztízsét.

Miért nem vezetett az anyagi lehetőségek csökkenése a szellemi erőfeszítések megsokszorozódásához? A háborús vereség, majd a gazdasági világválság fokozta a közönség eszképizmusát, de hiba volna mindig minden válságot a közönség mint örök bűnbak igénytelenségével magyarázni. A magyar avantgarde tisztelte az európai kultúrát és a nyugati avantgarde-ot, igyekezett tanulni tőlük. A tanulói viszony azonban nem igazi avantgarde viszony. A hittérítői és importőri mentalitás szellemi bátortalanságot eredményez, nem rázza fel, nem termékenyíti meg a kultúrát. A filmművészeti avantgarde Magyarországon egyáltalán nem talált követőkre.

Említésre méltó viszont e téren az emigrációban élő konstruktivista Moholy-Nagy László, a Bauhaus tanára, akinek 1921-ben írott, A nagyváros dinamikája című soha meg nem filmesített forgatókönyve Ruttmann avantgarde dokumentumfilmje felé mutat.

Filmgyártásunk kimaradt a némafilm művészi korszakából, de a filmek hatottak. Ennek tanúsága a Nyugat című folyóirat érdeklődése a film iránt, például Kassák Lajos lelkes beszámolója Ruttmann Berlin egy nagyváros szimfóniája című filmjéről. Balázs Béla emigrált, de a húszas években kibontakozott Hevesy Iván kritikusi és esztétikusi munkássága. Hevesy alapvető műve a film esztétikai tulajdonságainak és a filmtörténet alapvető tendenciáinak kidolgozása mellett már a filmműfajok elméletét is vázolja, és a teljesség igényével fellépő esztétikai-poétikai rendszer kidolgozására vállalkozik. A filmjáték esztétikája és dramaturgiája 1925-ben jelent meg.

1925-ben a kormányzat kézbe vette a nemzeti filmgyártás újjáteremtésének ügyét. Filmrendeletet bocsátanak ki, s létrehozzák a Filmipari Alapot és a Magyar Filmirodát. A Filmipari Alap 1927-ben megvásárolja a csődbe jutott Corvin filmgyárat. 1928-ban megalakul a Hunnia Filmgyár R.T., melynek feladata a játékfilmgyártás.
 

 
A forgalmazók a bemutatott külföldi filmek után méterenként 20 (később 40) fillért tartoznak befizetni a Filmipari Alapnak, ami évi kb. egymillió pengős bevételt jelent. A filmgyártás újraindításához szükséges technikai, gazdasági és jogi feltételek megteremtése pillanatában azonban berobban az 1929-es gazdasági válság, majd a hangosfilm. A feladat megkettőződik: most már a némafilmnél sokkal drágább hangosfilm gyártást kell megteremteni.

1929. szeptember 20-án mutatta be a Forum mozi Az éneklő bolondot (The Singing Fool). 1930-ban hangosítják a budapesti premiermozikat, 1931-ben vidéken is elterjed a hangosfilm. 1929-ben Kertész Mihály a Noé bárkája (Noah's Ark) című filmjéhez hangos beköszöntőt készít magyar nyelven. 1930-ban a Vasárnap délután című UFA-filmben Willy Fritsch magyarul énekli a "Harminckettes baka vagyok én" című dalt. Gaál Béla 1929-ben forgatott Csak egy kislány van a világon című filmjét, a Fox Movietone News felvevő berendezését kölcsönkérve immár hangosították. A filmet, melyben elsősorban magyar nótákat hallunk, de néhány szó is elhangzik, 1930. május 12-én mutatták be.

A némafilm internacionalizmusát megszüntető hangos film alkotói kezdetben a több verziós filmek készítésével vélték kiküszöbölhetőnek a beszélő film nyelvi korlátait. A Paramount cég párizsi, Joinville-i stúdiójában 1930-ban forgatták két sikeres amerikai film magyar verzióját: a Kacagó asszonyt (The Laughing Lady) és Az orvos titkát (The Doctor's Secret). Ezek a Párizsban magyar szereplőkkel forgatott, jellegtelen amerikai filmek Budapesten hűvös fogadtatásra találtak.

1931-re hangfelvételre alkalmassá tették a Hunnia filmgyárat. Az első magyar hangosfilm az 1931 szeptember 25-én bemutatott A kék bálvány, az amerikai krimik gyenge utánzata, nem aratott sikert. A Berlinből hazahívott Székely István 1931-ben készített filmje, a meggazdagodott pesti kispolgárt és úrhatnám feleségét karikírozó Hyppolit a lakáj találja meg azt a formát, a magyar polgári komédia alaphangnemét, mely az elkövetkező időket dominálja.

A következő évben született meg a harmincas évek legnagyobb igényű művészi vállalkozása. Az akkor már Amerikában dolgozó Fejős Pál hazatért és francia tőke bevonásával két hangosfilmet forgatott, a Tavaszi záport és az Ítél a Balatont. A kitaszítottságában modern szentté avatott cselédlány szenvedéstörténete, s a területükért harcoló balatoni halászcsaládok konfliktusára épített falusi Rómeo-Júlia-románc nagy nemzetközi elismerést arattak, de a magyar közönséget nem sikerült meghódítaniuk. Fejős igényes vállalkozása nem talált követőkre. A gyártók, akik nem mertek eltérni a már bevált sikerreceptektől, nemcsak a művészi kísérletezésről mondtak le, a szakmai kísérletezéstől is óvakodtak.

A Hyppolit a lakáj sikere nyomán megindul a filmgyártás új felfutása. 1933-ban a modernizált és kibővített Magyar Film Iroda is bekapcsolódott a hangosfilm gyártásába. A magyar film egyre népszerűbb lett, a gyártási kedv fokozódott, évről-évre nőtt a produkciók száma.

Az európai hatásokat közvetítve realista miliőábrázolásra törekvő Székely István mellett hamarosan a korszak másik sztárrendezőjévé vált a hollywoodi mintákat követő Gaál Béla, aki 1934-ben rendezett nagysikerű filmjével A meseautóval a magyar glamúrkomédia megteremtője lett. A vezérigazgató és a titkárnő szerelmét középpontba állító történet a harmincas évek magyar vígjátékainak modelljévé vált, de még külföldön is hatott - Car of My Dreams címmel - angol remake készült belőle.

Míg a magyar némafilm szinte az összes élő műfajt kipróbálta, a magyar hangosfilm műfajszegényebb. A meseautó sikere után végérvényesen a komédia vált a harmincas évek uralkodó filmműfajává.

1934-ben készült el, Szép Ernő impresszionista regénye nyomán, Székely István filmje a Lila akác. Székely művét a periférikus életformák iránti vonzódása a francia film felé közelíti. Kísérletet tesz a happy end-el való szakításra is, de ezt a közönség nem tudta elfogadni, s a producer kívánságára a befejezést happy endre változtatták. A film ma már csak az utóbbi változatban látható.

A felívelő magyar hangosfilmgyártás a külföldi tőke számára is vonzóvá vált. A harmincas évek végéig tartott a többverziós filmek divatja. Heinz Hille magyar és német verzióban készítette a Szerelmi álmok/Liebesträume (1935) és A vén gazember/...und es leuchtet die Pußta (1932) című filmeket. Az Egy éj Velencében (1933) magyar változatát a Németországból hazatérő Cziffra Géza (Geza von Cziffra), a német változatot (Eine Nacht in Venedig) Robert Wiene rendezte. A többverziós filmek sorából kiemelkedik a Baky József (Joseph von Baky) A varieté csillagai/ Menschen vom Varieté (1938) és Bolváry Géza (Geza von Bolvary) Tiszavirág/Zwischen Storm und Steppe (1938) című filmje.

Külföldről tért haza, és 1935-ben kapcsolódott be a filmgyártásba a némafilm korszak ismert forgatókönyvírójának fia, Vajda László. Három évig dolgozott Budapesten, tíz filmet készített, s elsősorban színvonalasan rendezett vígjátékok kerültek ki a keze alól. Ember a híd alatt című filmdrámájában (1936) a kor reális problémái (munkanélküliség, bűnözés) felé fordul.

Az öröm és a boldogság lehetőségeit kutató komédia, amely a magánélet utópiáját állítja szembe a társadalmi problémákkal, szintén nem feledkezik meg az érem másik oldaláról. Több nagysikerű filmnek az értelmiségi munkanélküliség és a protekcionizmus a témája (Elnökkisasszony, 1935, Marton Endre/ Andrew Marton; Havi 200 fix, 1936, Balogh Béla; 120-as tempó, 1937, Kardos László).

A kor művészi ambíciójú vállalkozása a Hortobágy (1936) című filmpoéma, amelyet Georg Höllering német rendező készített, a regényíró Móricz Zsigmond közreműködésével, a magyar pusztáról és népéről.

A hangos film rövid idő alatt kitermelte sztárrendszerét. A viktoriánus nevelőnők utódai, a derék, kardos szüzek (Ágay Irén, Tolnay Klári) mellett feltűntek a segítőkész, derűs és erotikus naivák (Perczel Zita), s az évtized közepén megjelenik a "sophisticated woman" - "az okos, modern nő" (Muráti Lili) is. A később nemzetközi hírű Rökk Marika és Gaál Franciska számára néhány film után szűkösnek bizonyultak a budapesti lehetőségek. A férfiak közül az úriember prototípusát megteremtő Jávor Pál, az életrevaló plebejus figurákat és élhetetlen dekadens intellektueleket egyaránt kitűnően alakító Páger Antal, s a szeretetreméltó szélhámos típusokat megformáló Ráday Imre emelkedik ki. A komikusok közül a sztárokéhoz hasonló népszerűséget ért el ügyetlenül csetlő-botló, mégis boldoguló kispolgár figuráival Kabos Gyula.

1937-ben megindul a tömeggyártás. Míg 1933-ban csak 9, 1938-ban már 33 játékfilmet forgattak. A magyar filmek két hét alatt készültek. A gyártók által támasztott követelmények közül első, hogy a film minél kevesebbe kerüljön. Bár a magyar filmek abban az időben rendkívül népszerűek voltak a hazai közönség körében, a szűk piacról befolyt bevételek nem tettek lehetővé nagyobb költségvetést.

A magyar filmszakirodalom nyomon követte a világ filmművészetének változásait. Gró Lajos 1931-ben a világ filmművészeti tendenciáival kölcsönhatásban mutatja be Eizenstein és Pudovkin életművét (Az orosz filmművészet). A budapesti bölcsészkar magántanáraként filmesztétikai előadásokat tartó Kispéter Miklós a kor kiemelkedő filmelméleti és művészetfilozófiai műveinek ismeretében elemzi a korszak jelentős külföldi és magyar filmjeit (A győzedelmes film 1938).

Ebben a korszakban adják ki az első filmről szóló ismeretterjesztő műveket, elszaporodnak a képes szórakoztató filmlapok. 1941-ben jelenik meg az első magyar filmlexikon.
 

A harmincas évek közepére kibontakozott lendületes fejlődést filmtörténeten kívüli erők beavatkozása zavarta meg. 1939 január 1-től kezdik érvényesíteni a filmszakmában az ún. "zsidótörvényeket", s fokozatosan kiszorítják a zsidó származású filmeseket. Ettől kezdve nem rendezhetett a korszak három meghatározó rendezőegyénisége, Székely István, Gaál Béla, Vajda László. Nem jelenhetett meg többé magyar filmen többek között a közönség kedvence, Kabos Gyula, és eltűnt a mozivászonról Ráday Imre, Perczel Zita, Ágay Irén. Az eltiltó intézkedések hatálya alól legfeljebb a forgatókönyvírók tudták kivonni magukat, akik álnéven néha még a negyvenes években is dolgoztak. Székely István (Istvan Sekely), Vajda László (Ladislao Vajda) és mások külföldön csináltak karriert, Gaál Béla pedig a nácizmus áldozata lett.

1939-től a filmgyártás állami ellenőrzése szigorúbbá vált, minden forgatókönyv az Országos Nemzeti Filmbizottság elé került, és ez döntött a filmek támogatásának mértékéről. Ugyanakkor az óriási konkurenciát jelentő amerikai filmek behozatalának megszüntetése valamint az 1919-ben elvesztett magyarlakta területek visszacsatolása következtében bekövetkezett nagyarányú filmpiacbővülés megerősítette a magyar filmipart.

1941-ben a Hunnia megvásárolta és modernizálta, majd a hangosfilmgyártás szolgálatába állította a régi Star filmgyár pasaréti úti műtermeit. Évről évre tovább nőtt a produkciók száma: 1939-ben 25, 1940-ben 38, 1941-ben 40, 1942-ben 48, 1943-ban 53 játékfilm készült. A magyar filmek, a megnövekedett belföldi piacon túl, eljutottak a Balkánra és Olaszországba is. Néhány sikeres filmből olasz remake is készült. Vajda László Magdát kicsapják (1937) és Péntek Rézi (1938) című filmjeinek remake-jét Vittorio de Sica forgatta / Maddalena zero in condotta (1940), Teresa Venerdi (1941).

Az álomgyár a maga módján veszi tudomásul a világhelyzet változásait. A magyar komédia aranykorának vége, a könnyelműen derűs vígjátéki hangnemet epekedő, baljós frivol hangulat váltja fel. Megszűnik a komédia egyeduralma, teret hódít a melodráma, mely hamarosan a vígjátékkal egyenrangú helyre kerül a magyar filmkultúrában (Halálos tavasz, 1939, Kalmár László; Egy szív megáll, 1941, Kalmár László; Kölcsönadott élet, 1943, Bánky Viktor; Egy nap a világ, 1943, Vaszary János). Francia és amerikai változatával párhuzamosan bontakozik ki a magyar film noir, s míg a megelőző kor fehértelefonos komédiája a vágyak és remények kifejezője, a melodráma az egyre jobban eluralkodó rossz közérzet megfogalmazója.

Új nőtípus jelenik meg a szerelmi melodrámákban, a végzet asszonya korszerű női szerepekkel kombinált, modernizált változata. Ezt a típust képviseli a negyvenes évek legnépszerűbb magyar sztárja, Karády Katalin.

A melodráma műfajának mestere, Kalmár László nevéhez fűződnek a korszak legvisszhangosabb közönségsikerei, a Dankó Pista (1940) és a Tóparti látomás (1940). Gaál Bélához hasonlóan ő is az amerikai kommersz film példáját követte, a szakmai tökély hasonló szintjén. A később André de Toth néven ismertté vált Tóth Endre, aki a harmincas évek közepétől asszisztensként dolgozott, rendezői munkáiban a műfaji spektrum tágítására, új műfajok (krimi, kémfilm, életrajzi film) meghonosítására vállalkozik.

Párizsi és berlini stúdiók ízlését hozza magával Radványi Géza, aki 1940-ben rendezőként és forgatókönyvíróként kapcsolódott be a magyar filmgyártásba. Melodramatikus hangvételű filmjei lélektani hitelességükkel, atmoszférateremtő erejükkel emelkednek ki a korszak átlagából (Zárt tárgyalás, 1940, Európa nem válaszol, 1941).

Szintén Párizsból érkezett haza Hamza D. Ákos. Őt elsősorban társadalmi és morális kérdések izgatták, s a francia filmstílus költői realizmusát követi a magyar filmben. Kedveli az alvilági miliőt, amelyben az erkölcsi alapkonfliktusok látványosabban modellálhatók (Bűnös vagyok, 1940, Külvárosi őrszoba, 1942).

A melodrámák előretörésével egyidőben a komédiák stílusa is megváltozik, elszaporodnak az abszurd helyzetekből, burleszkelemekből építkező bohózatok (Egy bolond százat csinál, 1942, Martonffy Emil; Egy szoknya egy nadrág, 1943, Hamza D. Ákos; Szerencsés flótás, 1943, Balogh István; Tökéletes család, 1943, Sípos László).

A negyvenes években az "álomgyár" mellett megkezdte működését a "méreggyár". A hivatalos politikai kurzus ideológiája beszűrődött a filmekbe is: Dr. Kovács István (1941, Bánky Viktor), Őrségváltás (1942, Bánky Viktor). Megszülettek a háborút igazoló, dicsőítő filmek: Negyedíziglen (1942, Farkas Zoltán), Viharbrigád (1943, Ifj. Lázár István), Magyar sasok (1943, László István), Egy gép nem tért vissza (1943, Pacséry Ágoston).

Társadalmi reformmozgalmakhoz kapcsolódnak a művészfilm-kultúra megteremtésének kísérletei, amelyek azonban többnyire csak a romantikus melodrámától a naturalista melodrámához vezető első lépést teszik meg (5-ös számú őrház, 1942, Bán Frigyes; És a vakok látnak, 1942, Jenei Imre).

A két világháború között kibontakozó, a paraszti sorsot felfedező, a parasztság problémáit realista igénnyel feltáró irodalmi és ideológiai irányzat, a "népi írók" mozgalma a magyar filmre is hatással volt. Néhány alkotó a magyar társadalom, ezen belül főleg a parasztság valóságos problémái felé fordul, megteremtve a társadalmi dráma műfaját.

A Fridericus Rex és a Heidelbergi diákélet rendezőjeként Németországban ismertté vált Cserépy Arzén (Arsen von Czerépy), aki 1939-ben tér haza Magyarországra, Földindulás című filmjében drámai erővel mutatja be a vagyon felaprózódása ellen erőszakos születésszabályozással védekező parasztok életét. A rövidfilm rendezőként indult Cserépy László Az első (1944) című filmjében ennek ellenkezőjét, a gyerek születéséért életveszélyes műtétre kényszerülő meddő asszony drámáját dolgozza fel. Harmincadik (1942) című filmjében Cserépy László egy bányatelepi iskola megvalósulásáért számtalan akadállyal megküzdő fiatal tanító történetét beszéli el.

Nádasdy Kálmán a Gyávaságban (1942) egy elszürkült házasság felbomlásának történetét állítja szembe a szerelmesfilmek cselekménysémáival. Apáthi Imre Idegen utakon (1944) című filmjében a tiltott abortuszba belehalt asszony drámája téríti vissza a hivatás útjára a megtévedt fiatal orvosnőt. A fiatal Szőts István első játékfilmje, a vallás ősképeihez visszanyúló, balladai hangvételű Emberek a havason (1942), Nyírő József novellái alapján költői képekben mesél el egy tragikus történetet az erdélyi havasok lakóinak életéből. A természetrajongó Szőts rousseau-ista hatásokkal átszőtt romantikus antikapitalizmusa az idilli természeti élet és a romlott civilizáció oppozícióját hangsúlyozza, s nagy szerepet szán az erdélyi táj szépségének. Realizmussal ábrázolja a társadalmi hierarchia alján élők kiszolgáltatottságát, előkészítve az utat a paraszti életről szóló 1945 utáni filmek számára. A film, melyet az olasz sajtó példaképül állított a filmművészet megújítói elé, művészeti fődíjat nyert a velencei biennálén.

Az 1944-es háborús események hatására a produkciók száma visszaesett, az év második felében teljesen leállt a gyártás. A korszak utolsó nagy közönségsikere az Ez történt Budapesten, Hamza D. Ákos 1944-ben készült, félreértéseken alapuló komédiája, melynek hősnője asszonyi ügyességgel veszi fel a harcot az ostromlott város nélkülözéseivel, s asztalra varázsolja a békebeli vacsorák minden fontos kellékét, a városi háztartásokban már rég élelmiszerekre cserélt ezüstneműt, a libasültet s a valódi kávéból főzött feketét. A film megtépázott plakátjai vádlóan hirdették a lebombázott város felett: ez történt Budapesten.

Balogh Gyöngyi / Filmkultura.hu
 
 

Előkerült „a legelső jó magyar film”!  Magyar némafilmek listája  Jókai-adaptációk és Az új földesúr két változata  Deésy Alfréd: Leányasszony  André De Toth